Ez volt életem egyik legcsodálatosabb napja:)

Ez... nem is tudom mit írjak. Még mindig a tegnapi nap hatása alatt vagyok. Sokkos állapotban ülök itt a gép és nézek ki a fejemből. Hol is kezdjem?
Már maga a megismerkedés is egy kisebb csoda, de... most ezt kihagyom. Ott voltam egy rózsával, a megbeszélt helyen. Vártam, egyszer csak intett egy lány, elindultam feléje és nem hittem el, Ő lenne az? ŐŐŐ? Felállt, elindult felém. Nyelni sem tudtam. Biztos voltam benne, hogy nagyon szép, de egy szóval sem említette ezt. Gyönyörű volt! Mindenre számítottam csak erre nem. És a hangja...
Ez még mind semmi! Amikor végre feloldódtunk, az valami... ahogy beszél, ahogy beszélt, amiről beszélt! Imádom ha egy lány gyorsan beszél (ahogyan ő is), nála viszont mindent szavát értettem. Nem volt érthetetlen, nem kellett vissza kérdeznem. Imádom? Igaz kicsit szitázva működött az agyam, így viszont egyáltalán nem volt unalmas. Vagyis... Na, semmit sem tudnék idézni tőle, de mégis tudom miről beszélt. Az egész lány annyira tökéletes!
Három éve rinyálok. Bárcsak jönne egy szép, okos, kedves és aranyos lány aki szabad. Erre? Mit kapok? Nem, nem ezt, ennél sokkal többet! Nem szép, hanem gyönyörű! Nem egyszerűen okos, hanem hihetetlenül intelligens. Kedves, egy tündér, aranyos, egy álom. Huhh!! Igen, teljesen magával ragadott ez az egész (vagyis Ő).
Itt vagyok én aki utazási fóbiában szenvedtem, én aki alig tudtam suliba menni, buszozni. Most én állok egy ilyen dolog előtt. Akarom Őt! Úgy érzem bármire képes vagyok és nincs akadály ami megállíthatna! Utazás? Jó vicc! Simán, bármikor, ez a legkevesebb! Ha Budapestig kell vonatoznom akkor legyen! Ez nem lesz egyszerű, de egy ilyen apróság nem fog megállítani. Itt van előttem a lehetőség és én kihasználom (mondjuk már megtettem mindent amit tehettem)! Egy ilyen lányt nem lehet elszalasztani! Ahogy fentebb is írtam, nem fogom!
Igen, kicsit fura, igazából alig ismerem, egy randi volt az egész. Mégis tudom, érzem... TÖKÉLETESEN tudom mit akarok! Igen, már ennyiből letudtam ezt szűrni.
Megkaptam, megöleltem, megcsókoltam. És semmi sem változott. Nem volt meg az elégedettség érzése, nem hagyott alább a lendület! Ez igen is fontos! Sokszor csak addig küzdünk amíg nincs meg a lány. Velem is előfordult. De nem most! Inkább rosszabb, jobb, erősebb, nem is tudom. Egy kicsit szenvedek, egy kicsit boldogabb vagyok és egy kicsit... sokkal... jobban... tudom!
Nem így mentem el! Nem erre számítottam! Én tudtam, hogy csodás lány, aki majd biztos nagy hatással lesz rám! De akkor sem erre számítottam. Ilyenre egyszerűen nem lehet. Az ember erre csak a legnaivabb álmaiban gondol! Nem is tudom mit írhatnék még. Ha rajtam múlik akkor ez így, innen fog folytatódni, hosszú-hosszú ideig:)
Viszont még nem fejeztem be azt amit az elején elkezdtem. Szóval... Annyira ott volt az összhang, egyáltalán nem volt unalmas. Őszinte volt és nyílt! Oké, lehet, hogy nem teljesen, de mégis így éreztem. Ritka az olyan ember aki rögtön így, ennyire. Ez nagyon tetszett! Kiált magáért, nem adta magát és mégis... Iszonyatosan jó érzés volt megcsókolni, megfogni a kezét. Majd megint az az őszinteség ahogy beszélt. Engem így lehet megfogni, kész, és ez neki sikerült. Megölelni? Le sem tudom írni. A búcsú? Nem éreztem olyat, hogy bármi is elmulasztottam volna, bármit is hozzá kellene még adnom ehhez az egészhez. Az ölelés, a búcsú csók. Természetes volt és teljes!
Vicces. Vagyis most nevettem. Hiányzik a hangja, ha pedig ma felhívom ezt biztos megemlítem neki. Mondjuk lehet neki nem fog rögtön leesni. Ahogy fentebb is írtam rengeteget beszélt és mégsem unom. Azt hiszem belenyúlt a tutiba! Ahogy én is!
Oké, várjunk csak egy kicsit. Ott a "múlt". Hazafelé úgy voltam, abba fogom hagyni a blogolást. Viszont mégse. Egy kicsit minden olyan... jobb? Hiába történt velem sok-sok dolog, hiába voltak boldog percek és csalódások, valahogy tanultam belőlük és ezek most vezettek el a helyes irányba. Ennyi:)