Végre kimondtam! Tegnap. És ez nem egy szó, hanem kettő, de tisztán, egyszerűen érthetően össze foglalja azt a mi éppen van. Csak nagyon nehéz volt elmondani. Nagyon, nagyon nehéz. Most pedig furán érzem magam. Bármire számítottam, csak erre nem. Se nem jó, se nem rossz, egyszerűen csak... megtettem! Oké, ez most bizonytalanságot szül bennem, másrészt gecire jó érzés. Mi lesz most?
Miért kell mindennek bonyolultnak lennie? Hogyan legyen önbizalmam ha semmi nem akar össze jönni? Mit csináljak másképpen? Mármint ezek nagy része nem rajtam múlik, de mégis úgy érzem, hogy ha valamit korábban (akár egy nap, vagy több év) másképpen csináltam volna akkor most minden rendben lehetne. Ez stresszel. Nem bírom. Miért kell mindennek bonyolultnak lennie? Úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok. Ezt nem tudom irányítani, próbálom, de nem megy. Mintha semmire sem lennék képes, mintha semmit sem tudnék megcsinálni. Próbálom, de mindig közbe jön valami. Csak egyszer valami jó, valami fontos sikerülne elsőre. Vagyis... már régóta nem sikerült. Hmmm... van valami amit sosem akarok feladni:) Ami mindenhez erőt ad!
Na, növesztem a hajam, a célom igazából nem a raszta, bár jó lenne az is, hanem ez. Egyszerűen egy ceruzát akarok a hajamba rakni! Mármint nem csak beletenni, hanem olyan frizurát akarok amit egy ceruza, vagy egy bot, vagy egy kötőtű tesz azzá ami. Lehet kissé furcsa lehet... de miért?
