Bosszú

Miért kell ezt tennie velem? Miért nem tud normális lenni? - Ezek a gondolatok futottak végig a srác agyán. Ó, de vajon miért gondolja ezeket? Milyen okból? A válasz egyszerű. Azért mert hétköznapi, egy fiatal férfi, egy gyerek. Vékony, majdhogynem vézna, sápadt arcú, barna szemű. A haja kissé hosszúkás, olyan mint mindenki más.
Nincs egyedül, egy iskolában van, zsibong az épület. Szünet van. Ő kint áll egy folyosón, egyenesen bámul előre. A szemei összeszűkülnek, az erei kitágulnak, dühöt érez. Mélyet, pusztítót, amely az ember sötét lelkéből tőr elő, amelyet a kétségbe esés izzaszt fel és késztet kitörésre. Előre lép, erős, erősebb mindennél. Elindul a célja felé. Egy másik srác az, magas, erős test alkatú, rövid fekete hajú, teljesen átlagos.
Miért indul felé? Miért érez dühöt? Mit akar? Ölni, pusztítani, bosszút állni? Miért? Mit tett az egyik átlagos srác a másik átlagos sráccal? Mi az ami képes ezt tenni, képes egy ártatlan fiatal lelket megfertőzni? A válasz... egyszerű. Az idő. A tétlen, eltűrt, az elhagyott percek. Amikor ő gyenge volt a másik pedig erős, amikor kihasználták és csak egyszerű játékszer volt, szórakozás.
Minden egyes lépéssel erősebb lesz, céltudatosabb, úgy érzi megállíthatatlan. A léptek szaporodnak, a távolság csökken. Az egyik kéz öklöt formáz majd össze szorul. Odaér, hamarosan megérkezik, végre megteszi. Végre, igen, most megtörténik, nem lesz több elmulasztott idő, nem lesz több szomorúság, bánat.
A parázs izzik, a tűz kitör. Az izmok elernyednek, erőt gyűjtenek, a szív olyan hevesen ver mint még soha. Végre megtörténik, már csak tizedmásodpercek kérdése. Az ököl lendül, megállíthatatlan!
A hétköznapi, 16 éves, vékony, vézna, sápadt arcú, barna szemű srác a földön fekszik. A lelke összetört, a tűz kialudt, a pusztítás elmaradt. Hangos nevetést hall. A szíve megszakad, a percekre gondol amiket újból elveszít, a szemei ismét összeszűkülnek. Sír.